Idei ingyenes e-könyvemet szélesebb közönségnek főztem

Eredetileg eszem ágában sem volt szélesebb közönséget megcélozni. Jól elvoltam azzal, hogy a Tudatos Vezetés blogon és az első három e-könyvemben is a hazai vezetőkhöz igyekeztem szólni, összhangban a mindennapi munkámmal. Aztán idén is eljött a pillanat, amikor a hóhért akasztották, és a képzésrésztvevőim engem coacholtak egy aktuális problémámmal kapcsolatban. Felvetettem azon a szép tavaszi napon, hogy szívesen írnék megint kicsit bővebb terjedelemben, de nincs olyan téma, ami feltüzelne vagy feltétlenül kikívánkozna. Magam is meglepődtem a beszélgetés eredményén, de a következő hétvégén már a fejezetötleteket gyűjtögettem az új irományhoz.

Az elmúlt két évtizedben fokozatosan sikerült kívül-belül egyre önazonosabbá válnom. Nagyjából tíz éve megszabadultam az öltönytől, aztán szép lassan a “business casual” viselettől is. Manapság a kora nyári időszakban probléma nélkül húzok magamra rövidnadrágot és pólót, amikor az ügyfeleimhez megyek. Legújabb e-könyvemet már mondhatni klottgatyában követtem el, bármiféle álarc, jelmez vagy öncenzúra nélkül. De ami darabosabb és rücskösebb, az valószínűleg megosztóbbnak is bizonyul majd.

Most is ott lesz a szakirodalom és (jelentős részben) a tudományos megalapozottság a közérthetően tálalt gondolatok hátterében, azzal együtt, hogy a megfogalmazás tekintetében leráztam a maradék láncokat is. Természetesen átitatja a könyvet a két szokásos gumicsontom: a tudatosság és a személyes felelősségvállalás. Ami eddig nem volt jellemző az e-könyveimre, de most belekerül a főzetbe, az a saját történetek megosztása, részben a fent leírt nekivetkőzés szellemében. Korábban azt gondoltam, hogy ki a fenét érdekelnének ezek, és bár ma se feltételezem az ellenkezőjét, főleg illusztrációként használtam a személyes szálat.

Felmerült, hogy szükségem van-e arra, hogy az emberek vezetésével kapcsolatos publikációk után általánosabb életvezetési okosságokat is beleküldjek az éterbe. Pláne sarkosabban fogalmazni, határozott véleményt formálni, a tipikus viselkedési trendek, meggyőződések és megszokások orkánjával szembepisálni. Valószínűleg szakmai és branding/üzleti szempontból inkább kontraindikált a dolog. Ezzel együtt mégiscsak utat engedtem neki, mert számos alkalommal tapasztaltam már, hogy amitől óva intettek vagy ami illogikusnak tűnt, az jó döntésnek bizonyult később, amivel kapcsolatban pedig nagy volt a bólogatás és az egyetértés, gyakran eredményezett bánatot vagy kudarcélményt számomra. Tehát ha nem kéne, akkor kéne.

Hogy pontosabban miről fog szólni, egyelőre maradjon meglepetés! Legyen elég most annyi, hogy aki hajlandó feltápászkodni a komfortos karosszékéből és belecsapni önnön lecsójába, annak segíteni fog az életét irányba állítani.

Ja, és ki ne felejtsem a mű páratlan különlegességét: az egyik első olyan ismeretterjesztő könyv lesz, amelyben az “emailt” “ímélnek” írják, szinkronban az új helyesírási szabályzattal (A magyar helyesírás szabályai, 12. kiadás), köszönhetően nagyszerű szerkesztő-lektorom, Kamrás Orsi éles szemének, naprakész szakmai tájékozottságának, valamint magyaros írásmód párti mivoltának. :-)

Már az utolsó simításokat végezzük rajta, rövidesen letölthető lesz. Ha követed a blogomat és/vagy haszonnal forgattad a korábbi e-könyveim valamelyikét, megtisztelnél, ha majd a megjelenés után segítenél a terjesztésben egy megosztással a közösségi médiában! Előre is köszi!

Milyen időtávra érdemes tervezni?

Az emberek képesek bevállalni harmincéves hitelszerződéseket, valamint “tudományos” körültekintéssel interjúzva óvónénit választani a gyermeküknek, aki szerintük leginkább irányba állítja a csemetét a húsz évvel később esedékes egyetemi felvételihez. Még nekem is, aki lelkes szószólója vagyok a tudatosságnak és a tervezettségnek, ez azért túlzásnak tűnik. Ki a fene tudja megjósolni, mi lesz évtizedek múlva, arról nem is beszélve, hogy a nagyszerű óvodapedagógus organikusan távozhat egy év elteltével mondjuk babavárás vagy elköltözés miatt.

A jövő még messze kihasználatlan motivációs eszköze

A buszsofőröknek, a bolti eladóknak és a közvetlen termelési dolgozóknak muszáj a munkahelyükön tartózkodni, hogy értéket teremtsenek, ez tiszta sor. Van azonban rengeteg olyan, főleg szellemi munkakör, ahol a feladatok egy bizonyos százaléka tekintetében tök mindegy, hogy hol tartózkodik az illető. Valakinél ez a tevékenységek negyedét-ötödét teszi csak ki, másoknál akár fordított is lehet az arány, ahol a megbeszélésekre vagy egyéb személyes jelenlétet igénylő koordinációra csak napi egy-két órában vagy heti egy-két fél napban van szükség. Arról nem is beszélve, hogy a személyes találkozók bizonyos típusai jól kiválthatók a modern technológia nyújtotta lehetőségekkel. Természetesen, mint minden más területen is, a szélsőségek nem szerencsések, így az otthonról és/vagy távmunkában dolgozók, illetve az idejük nagy részét úton/ügyfeleknél töltők számára is fontos, hogy alkalmanként egy levegőt szívjanak a kollégáikkal.

Téged ki húz felfelé?

Az utóbbi pár nyáron minden héten egy-két alkalommal elmegyünk egy gyerekkori barátommal reggel egy közös biciklizésre. Neki az erőnléte is jobb és a teljesítménymotivációja is magasabb, így amikor együtt tekerünk, akkor hosszabb távokat teszünk meg, és gyorsabban is haladunk, mint amit én jellemzően magamból kipréselek. Miután ezt idén is elkezdtem újra megtapasztalgatni, elgondolkodtam rajta, hogy milyen hasonló élményekben volt részem korábban.

Hogyan növelheted a munkatársaid önbizalmát? - 10 egyszerű tipp

Nem túl nehéz belátni, hogy az egészséges önbizalom számottevően hozzájárul az egyéni eredményességhez. Természetesen önbizalmunk nem lehet más helyett, de vezetőként több lehetőségünk is van arra, hogy a munkatársaink önbizalomerősödését támogassuk, elősegítsük. Íme néhány ötlet:

Amikor nem a kitartó küzdés, hanem az elfogadás hozza az eredményt

Évekig küzdöttem mindenféle népi hagyományokkal és biológiai hadviseléssel a vakondok ellen azokon a füves területeken, ahova nem került vakondháló, mert túl macerás lett volna kitermelni és visszahordani a talaj felső rétegét. A siker a nullával volt egyenlő: újabb túrások akár pont ott keletkeztek másnapra, ahol az aktuális elrettentő eszköz leledzett. Eredményként hepehupás, csúnya, foltos lett a fű, helyesebben mondva a vegyes-gyomos zöld talajtakaró. Tavaly nyáron az egyik barátom, tapasztalt motoros a témában, megosztotta velem, hogy ő bizony egyszerűen csak szétgereblyézi a friss túrást, és így van esélye a zöldségeknek gyorsan regenerálódni. Döntöttem hát, békét kötöttem gondolatban a Vakondok Népével (amúgy is védettek, bántani tehát addig se bántottam őket, csak próbáltam volna odébb üldözni őket), és attól a naptól kezdve csak szétgereblyéztem a túrásokat. Ha hiszed, ha nem, töredékére szorult vissza az esetek száma, és sokkal gyorsabban visszazöldül az érintett rész. Elfogadtam, hogy esélytelen a küzdelem, neki is joga van ott élni, és valahogy ő is respektálja a dolgot, mert nem barmolja szét úgy a füvemet.

Ami csak verbálisan fontos, az nem fontos

Igen gyakran találkozom azzal a jelenséggel, mind a munka világában, mind a magánéletben, hogy az emberek határozottan állítják valamiről, mennyire fontos az nekik, de a gyakorlatban ez egyáltalán nem tükröződik. Újra és újra látom, hogy például a vezető kifejezésre juttatja elkötelezettségét az adott témakör iránt, de a kapcsolódó megbeszélésekre valahogy sose jut el. Egyszer külföldön kell lennie, máskor sürgős feladata vagy éppen halaszthatatlan magánéleti elfoglaltsága adódik. Persze a kifogások minden esetben helytállónak tűnnek, egyenként tekintve rájuk az összes indokolható és elfogadható. Az is előfordul, hogy részt vesz ugyan a megbeszélésen, de egy másik, rendkívül lényeges tárgyalás miatt késve érkezik meg, vagy éppen bokros teendői miatt hamarabb kell távoznia.

Hogyan javította a BCG a kollégák megtartási arányát a női vezetők körében?

Egyre gyakrabban előfordul, hogy a HR-esek az adatokba is beletúrnak, nem csak elképzelések vagy hiedelmek alapján indítanak változtatási programokat. Ahogy egy pár nappal ezelőtti Harvard Business Review beszámolóból kiderült, a Boston Consulting Group-nál megfigyelték, hogy a karrierjük közepén tartó, tehetséges nők közül többet veszít el a cél, mint férfiból. Amikor mélyebben vizsgálták ennek a körnek a válaszait az éves munkavállalói felmérésben, arra jutottak, hogy sokkal inkább a vezetői támogatást és a mentori segítséget hiányolták, és nem a munka-magánélet egyensúlyával vagy a jövedelemmel voltak elégedetlenek. Öt évnyi erőfeszítés után a nők és a férfiak megtartási arányai kiegyenlítődtek, a női vezetők előléptetése pedig 22 százalékkal bővült.

Vajon milyen hasznot hajt az, aki "elhelyezkedett egy állásban"?

Én speciel nagyon kedvelem az anyanyelvünket, ami alkalmanként jóval többet is ki tud fejezni, mint ami az adott szó szorosan vett jelentése. Itt van rögtön néhány beszédes elnevezés a munka világából. Mennyi produktivitást várhatunk el attól, aki “elhelyezkedett” egy munkakörben? Nagyjából úgy képzelem el, hogy végre bekerült egy szervezetbe, ahol kapott egy asztalt és egy széket, ott ücsöröghet naphosszat, imitálva a munkát. Már az “állás” kifejezés sem ígér túl sokat azzal kapcsolatban, hogy miféle dinamizmust és eredményességet várhatunk el a betöltőjétől. Arról nem is beszélve, hogy az ember “bejár” a munkahelyére, tehát a tevékenykedés fókuszában nem is az ottlét hanem az oda-vissza út található. A “munkát végez” kifejezésre a szinonimaszótár is gazdag, színes listát kínál: fáradozik, robotol, gályázik, húzza az igát, gürcöl.

Mennyi időt szánj a csapattagjaidra?

Nemrég megkértem néhány csoportvezetőt, hogy becsüljék meg, hozzávetőlegesen mennyi időt fordítanak az embereik vezetésével kapcsolatos teendőkre. Őszinte válaszaikból kiderült, hogy hetente legfeljebb 1-2 órát, sőt, olyan is volt, aki havonta ennyit. Saját maguk is belátták, hogy ezzel túl sok vizet nem zavarnak. Nagyjából az jött vissza, amit beletettek. Nem véletlenül ültem ott velük: messze nem az elvárások szerint haladtak előre, sem az egyéni, sem a csapatfeladatokkal.