2011. január 10., hétfő

Neki könnyű…Steve Jobs három története

Egyik kedvenc témám a személyes felelősségvállalás saját sorsunk irányításáért. Sajnos gyakran tapasztalom, hogy az emberek saját nehézségeik, feladataik megoldását másoktól várják, azokról pedig, akik sikeresek és eredményesek, úgy nyilatkoznak, hogy „nekik könnyű”. Krizsán Anita ajánlotta figyelmembe a minap Steve Jobs (Apple vezérigazgató) beszédét, melyet 2005-ben, a Stanford Egyetem diplomaosztóján mondott el. Minden bizonnyal Jobsnak is könnyű, a világ leggazdagabb embereinek egyike, szép családja van négy gyermekkel, munkájában világraszóló sikereket ért el. Életéből három történetet osztott meg a frissen végzett diplomásokkal, miután közölte, hogy soha ilyen közel még nem volt diplomaosztóhoz, mint ott…


Kimaradt az egyetemről
Ez a történet kicsit korábban kezdődött. Értelmiségi „biológiai” szülei örökbe kívánták adni születése után, egy másik diplomás házaspárnak. Amikor megszületett, kiderült, hogy nem kislány, így mégsem kellett. Felhívták hát a várólistáról későbbi nevelőszüleit, akik ugyan munkásemberek voltak, de örömmel fogadták a kisfiút. „Biológiai” anyja addig nem írta alá a papírokat, amíg nevelőszülei nem tettek nyilatkozatot későbbi egyetemi taníttatásáról. A Reed Egyetem tandíjára a szülők összes megtakarítása ráment volna, így Jobs félév után kimaradt, de nem hagyta el a campust, másfél évig olyan előadásokat hallgatott, amik érdekelték. Különösen a kalligráfia vonzotta, amit később az Apple-nél hasznosított is. A haverok szobájában aludt a földön, üvegeket váltott vissza, hogy ennivalót vegyen, és minden héten megjelent a Krisna templomban ingyen étkezésre.

Kirúgták a saját cégéből
Aztán barátokkal megalapította az Apple Computert, több ezer fős létszámra nőttek, szakmai és üzleti sikereket arattak. Áthívták John Sculley-t a Pepsi-től vezérigazgatónak, akivel később megromlott a viszonya, az igazgatótanács Sculley mellé állt, őt pedig menesztették saját cégéből a Mac divízió éléről. Bár ez nem esett jól neki, felkelt a földről, megalapított két céget, a NeXT-et és a Pixart (illetve ez utóbbit vette és átnevezte). A Pixar a Toy Story a Nemo, és még több animációs filmről vált ismertté. A Disney-vel együttműködtek, aztán nem, végül részvénycserét hajtottak végre, ami Jobs-t a legnagyobb Disney részvényessé tette. Másik cégét, a NeXT-et pedig felvásárolta az Apple 1996-ban, és egy évvel később Jobs már az Apple vezérigazgatói székében találta magát, és azt a posztot a mai napig betölti. Pedig a további életút is elég rögös.

Pajzsmirigy-rákot diagnosztizáltak nála
Azt se tudta, hogy van ilyen szerve. Az orvosok 3-6 hónapot adtak még neki. Aztán egy endoszkópos vizsgálattal kimutatták, hogy a betegség azon ritka verziójában szenved, ami műthető. Sikeresen el is végezték a beavatkozást. Ez egy évvel a beszéd előtt történt.

Jobs néhány útravaló tanulságot is megfogalmazott a hallgatóságnak:

  • Hinni kell abban, hogy az életeseményeink később értelmet nyernek. Előre „nem tudjuk összekötni a pontokat”, csak utólag, visszatekintve. Kövesd a szívedet, akkor is, ha a kitaposott útról le kell térni!
  • Időnként az élet fejbe vág egy téglával, de ne veszítsd el a hitedet. Meg kell találni, amit igazán szeretsz csinálni, csak így lehet igazán jó munkát végezni. Ha még nincs meg, folytasd a keresést, ne állj meg! Észre fogod venni, ha megvan.
  • Maradj éhes, maradj bolond!
Egy kis hab a tortán: májátültetés
A beszéd után 4 évvel, 2009-ben még egy májátültetésen is átesett, felépült, majd visszament dolgozni.

Lehet, hogy mégse olyan könnyű neki?

(Ezt a videót már 3.3 millióan megnézték, ha esetleg a Kedves Olvasó is szeretné:)

7 megjegyzés:

  1. "beletort a bicskaja" az egyetembe meg Bill Gates-nek, Mark Zuckerbergnek es Michael Dellnek is...tobbek kozott. Veluk nem tudom mi lett azota, szerintem eltuntek a sullyesztoben.

    VálaszTörlés
  2. Nem lehet az olyan rossz szerintem, ilyesmi módon eltűnni...
    a "süllyesztőben"...:)
    (Anita)

    VálaszTörlés
  3. SZia!

    Fent van fordítással is, így még többen láthatják ezt az igazi klasszikust :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=FLC1ApbxMeY&playnext=1&list=PLC68BA9C8B0AC74B0&index=44

    zoli

    VálaszTörlés
  4. And one more thing....

    és persze érdemes megnézni a többi Steve klasszikust is.
    Az egyik legutolsó az Iphone 4 bemutatásába például szerintem zseniális különösen az "antenna" résznél

    Zoli

    VálaszTörlés
  5. Sajnos, most olvasom a hírt, hogy ismét betegszabadságra ment: http://index.hu/tech/2011/01/17/steve_jobs_betegszabadsagra_megy/

    VálaszTörlés
  6. Meditáltam egy darabig, hogy melyik cikkben lenne a legaktuálisabb ez a link, mert talán a Női szerepvállaláshoz is illene...de végül, úgy döntöttem, hogy itt is megállja a helyét a "süllyesztőben":)

    (Anita)

    http://www.origo.hu/techbazis/20110208-egy-negyvenes-no-igazgatja-a-facebook-es-zuckerberg-utjat.html

    VálaszTörlés
  7. És mai szomorú hír, távozott közülünk. R.I.P.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.