2013. szeptember 9., hétfő

Három kérdés, ami megváltoztatja az életed


A nyugati világban negyven körül, plusz-mínusz néhány év, menetrend szerint bekövetkezik az életközepi krízis, ahol az emberek elgondolkodnak, mit is kezdjenek az életükkel. Elbizonytalanodnak, hogy vajon a tényleg a saját életüket élik-e. Szerencsés esetben már megvan, amit addig életcélnak véltek: rendelkeznek párral, utóddal, lakhatással és státuszszimbólumokkal. Dobay kolléga metaforájával élve felmásznak a létrán, körülnéznek, és megállapítják, hogy rossz falnak volt a létra támasztva.

Vishen Lakhiani, a  Mindvalley cég alapítója azt javasolja, hogy ilyenkor három kérdésen érdemes elgondolkodni. Ő egyébként minden potenciális munkatársától megkérdezi ezeket az állásinterjún, majd pedig egy nagy parafatáblára teszik ki a kollégák válaszait. Így a munkatársak és a vezetők is tisztában lehetnek vele, hogy kit mi hajt.

Az első kérdés, hogy mit akarsz még az életed során megtapasztalni (experience). Ebben természetesen mindannyian eltérünk. Valaki a Himaláját akarja megmászni, más lelki békére vágyik, megint más végre olyan munkát szeretne végezni, amit élvez. Egyesek ott szeretnének lenni, amikor gyermekük elindul vagy kimondja az első szót, mások pedig minden hónapban el akarnak jutni végre színházba, vagy el  kívánják olvasni azt a húsz könyvet, amit évek alatt megvettek, de hozzájuk sem nyúltak.


A második, hogy miben szeretnél fejlődni, gyarapodni (grow). Alderfernek igaza van abban, hogy az ember alapvető növekedési szükséglettel bír. Az egyik oldal persze lehet az anyagi, de van egy másik oldal is. Mi az, amiben szeretnél valamivel előrébb lépni? Miben akarsz profivá válni? Milyen új tudást vagy készségeket lenne jó elsajátítani? Mivel akarsz több lenni egy, három vagy öt éven belül?

Az utolsó pedig az, hogy mit szeretnél adni másoknak (contribute). A "mások" alatt egyre szélesedő köröket érthetünk. A szűk családot, a rokonokat és barátokat, az ismerősöket, a szakmát, a várost, az országot, vagy az egész földgolyó népét. Egyesek szerint, és ezzel én is egyetértek, az adás is belső emberi szükséglet. Jól esik adni, örömet okoz, igenis létezik önzetlenség, altruizmus az emberben, amíg ki nem irtják belőle. Ott kezd el ez a történet igazán jelentőségteljes lenni, amikor olyanoknak adunk, akiket nem is ismerünk. Ha jól emlékszem, egyszer Assisi Szent Ferenctől olvastam, hogy "csak ki ad, az kap valójában".

Vishen Lakhiani egy negyedórás videóban beszél erről, majd ad háromszor 90 másodpercet, hogy összeszedjük első gondolatainkat válaszként a kérdésekre. Most én is ezt javaslom. Adj magadnak esélyt rá, hogy megváltoztasd, és a megfelelő irányba állítsd az életutad.

1 megjegyzés:

  1. Jó cikk, köszönöm!

    Dobay kolléga metaforája ismerős innen:

    http://merengo.hu/post/31972739124/the-impoverished-myths-and-songs-of-our-culture

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.