2017. március 13., hétfő

Hogyan emelkedhetsz ki a tömegből, fiatalon, diplomásként?

Amikor mi kezdtük a pályafutásunkat X-generációs kortársaimmal, elég volt a karrierünk pályára állításához, ha volt valamiféle diplománk, beszéltünk egy idegen nyelven, és hajlandóak voltunk beállni a sorba és tolni a melót. Ráadásul akkortájt ömlöttek be a multik az országba, komoly felvevőpiacot szolgáltatva az előrelépésekhez is. Nyílván pont olyan sokfélék az Y-generációsok, mint az X-esek, de azt mindenképp figyelembe kell venni, hogy a kezdő és a néhány év tapasztalattal bíró diplomások munkaerő-piaci helyzete sokat változott. Az továbbra is igaz, hogy egyes területeken erős kereslet mutatkozik (lásd mérnöki, informatikai pozíciók, valamint az SSC-k világa), de az is tény, hogy azzal már nem lehet kiemelkedni, hogy az illető diplomával rendelkezik és beszél egy-két idegennyelvet. Része a képnek az is, hogy az egyének igényszintje is feljebb került, legalábbis az átlagot tekintve. Olvastam valahol, hogy egy jó ideje ez az első olyan generáció, akinek nem jobbak a jövedelmi-életszínvonalbeli kilátásai, mint a szüleié. Nem tudom, igaz-e általánosságban, de látok benne rációt. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy erősebb türelmetlenséget figyelnek meg a fiatalok részéről a munkahelyi környezetben. Természetesen egyénenként változó a helyzet, nem minden fiatalnak van olyan szerencséje, hogy középosztálybeli vagy jómódú családban nevelkedett.

Hogyan lehet tehát kiemelkedni? Sokféleképp persze, ez most egy szubjektív lista lesz a saját megfigyeléseim alapján.


Találd ki minél konkrétabban, hogy mit akarsz kezdeni magaddal!

Legalábbis egyelőre. Nyílván nem könnyű ezt tapasztalatok nélkül pontosítani és tökéletesen eltalálni. Majd irányt váltasz később, ha kell. Mindenesetre ha nem találod ki, hogy mivel akarsz foglalkozni, akkor más fogja kitalálni helyetted egy állásajánlat formájában, amit el fogsz fogadni, mert végül is nem olyan rossz az ajánlat anyagilag, és van csocsó is a szép színes irodában. Más kérdés, hogy fél év múlva már viszketni fog a talpad, hogy mit keresel ott.

Mélyülj el a témádban!

Sokan gondolják, hogy az egyetem elvégzésével befejeződött a tanulnivaló. Én meg azt mondom, hogy akkor kezdődik. A suli maximum egy útlevél a munka világába, alig fogsz tudni valamit felhasználni konkrétan abból, amit az iskolában tanultál, leszámítva az olvasást, az elemzést, a megoldáskeresést, az alapműveleteket és a nyelvtudást. Azzal tudod megkülönböztetni magad, ha sokkal olvasottabb, tájékozottabb vagy a szakmádban, mint a társaid. Értelmesebbeket tudsz majd kérdezni és válaszolni, jobban átlátod az összefüggéseket és a komplexitást.

Fektess be pár évet egy területen!

Cáfolj rá a sztereotípiára, és tarts ki néhány évig egy munkahelyen és pozícióban! Gyűjts tapasztalatokat, szerezz rutint! Miután tényleg elég jól átláttad a dolgokat (és nem azelőtt), tegyél javaslatokat a hatékonyság vagy az eredményesség javítására! Természetesen nem azt tanácsolom, hogy olyan helyen cövekelj le sokáig, amit utálsz, vagy ahol nem tudod használni az erősségeidet.

Kezdeményezz!

A sült galamb nem fog a szádba repülni. Ha van lehetőséged rá a munkahelyen, indíts kezdeményezéseket, akár szakmai, akár egyéb területen. Számos jó példát láttam arra is, hogy egészen kezdő kollégák bekapcsolódtak szakmai szövetségek munkájába, például adminisztratív vagy szervezői tevékenységgel, ahol aztán rengeteget tanultak, kapcsolatokat építettek, és ezekkel tudtak kitűnni a kortársaik közül.

Vállald el a vezetői felkérést!

Egyre többször hallom, hogy nem éri meg egy “kisvezetői”, azaz csoportvezetői jellegű vezetői pozíciót bevállalni, mert drasztikusan nő a felelősség, bejönnek az emberi problémák a képbe, és nincs érte akkora nagy fizetésemelés. De megéri, már ha szándékodban áll kilógni a sorból pozitív értelemben. És azt tanácsolom, hogy ne kövesd az X-esek példáját, akiknek a többsége semmiféle erőfeszítést nem tett azért, hogy jó vezetővé váljék. Minden tudomány elérhető az interneten, jelentős része ingyen, szóval az első perctől kezdd el pallérozni a vezetői tudásod. Amit pedig elolvastál, azt próbáld ki a gyakorlatban! Ami bevált, azt építsd szokássá, ami nem, azt egyelőre engedd el!


Gondoltam leírom, hátha segít pár embernek. Előrebocsátom, hogy nincs nálam a bölcsek köve, van viszont két évtizednyi tapasztalatom, rengeteg vállalatnál temérdek emberrel dolgoztam, és az utóbbi 6-8 évben elég sok Y-generációssal volt dolgom. Elég szembetűnő volt, hogy kik képesek rácáfolni a közhelyes leírásokra, és milyen döntések és viselkedésformák járulnak hozzá az érvényesülésükhöz a korábbiakhoz képest eltérő piaci viszonyok között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.