2017. május 2., kedd

12 töltekezési tipp a lemerülés és a kiégés megelőzéséhez

Mára sikerült megszoknunk, hogy a nagyokos telefonunkat napi rendszerességgel töltenünk kell, ha folyvást internetezünk rajta, és kihasználjuk a díjcsomagunk által kínált temérdek lebeszélhetőséget. Belátjuk, hogy az autóban is rá kell tenni a töltőre, amennyiben az útbaigazítást és a dugók elkerülését is tőle várjuk. Az viszont még nem jutott el az agyunkig, hogy a saját szervezetünk is ugyanilyen gyakori feltöltést igényel, tekintve azt a folyamatos igénybevételt, amivel az intenzívebb munkatevékenység, valamint a magán- és családi életünk operatív menedzselése megterhel.

Enni talán nem felejtünk el, és előbb-utóbb bezuhanunk az ágyba, de ha csak ennyiből áll a töltési fázis, akkor az gyors lemerüléshez, folyamatos ingerlékenységhez, végül pedig kiégéshez vezet. Íme egy lista számodra néhány lehetséges feltöltő tevékenységről, ha taksálod magad annyira, mint a telefonkészülékedet:

1. A szükségleteidnek valóban megfelelő mennyiségű alvás, ami után reggel magadtól, kipihenten ébredsz

2. Testmozgás, ami kisöpri az agyadat és kellemesen elfáraszt

3. Kultúrafogyasztás, ami jól esik: olvasás, zenehallgatás, koncert, színház, stb.

4. A természetben töltött idő

5. Bármiféle testhezálló alkotótevékenység: barkácsolás, kézművesség, főzés, rajzolás, zenélés, kertészkedés, stb.

6. Barátokkal lazítás

7. Tanulás, továbbfejlődés olyan témában, ami érdekel

8. Beszélgetés értelmes, pozitív gondolkodású ismerősökkel

9. Osztatlan figyelemmel együtt lenni a gyermekeiddel vagy más szeretett családtaggal

10. Segíteni valakinek valamiben

11. A fejedben lévő pörgés, kavalkád lecsillapítása relaxációval, meditálással, imával, vagy bármivel, ami neked bevált

12. A legfőbb céljaid ismételt áttekintése, szükség esetén módosítása

Természetesen arra nincs mód, hogy minden nap mindegyikkel foglalkozz, de arra már van, hogy napi rendszerességgel rátöltsél magadra két-hárommal a felsorolásból. Mára miket választasz? És holnapra? (Nem mondhatod, hogy nem szóltam.)


• • 


Töltsd le ingyenesen vezetéssel kapcsolatos e-könyveimet a Tudatos Vezetés blog főmenüjéből! Itt az első, a második, a harmadik, és a bonus track, a "menedzsment haiku" gyűjtemény. Dr. Dobay Róbert kollégám innen letölthető e-könyvében a veszélyes féligazságokról, "bevált" HR gyakorlatokról rántja le a leplet. Írtam továbbá szabadon elérhető e-könyvet saját életünk tudatosabb irányításáról és az élvezetesebb és eredményesebb tanításról, azokat is figyelmedbe ajánlom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.