2017. október 10., kedd

A vezetői fejlődés No.1 akadálya

Régóta van alkalmam megfigyelni tanulócsoportokat. Korábban résztvevőként, az utóbbi két évtizedben pedig tanulócsoportok vezetőjeként vagy egyéb fejlesztési programok, digitális kezdeményezések alkotójaként. Míg régebben elsősorban empirikus úton szerzett tapasztalatokból, vagy a kollégákkal folytatott eszmecserékből lehetett összerakni a képet, ma már egyre több adat is a rendelkezésünkre áll, amikor szeretnénk megérteni egy jelenséget.


Akárhonnan is pároljuk le az információkat, arra juthatunk, hogy a tanulási aktivitás terén is igaz a Pareto-elv. Az adataink és a megfigyeléseink is alátámasztják, hogy a tipikus tanulócsoportban a résztvevők 20 százaléka fejti ki a tanulási aktivitás 80 százalékát. Tulajdonképpen mindegy, hogy melyik aktivitásról van szó: a kontakt órákon való közreműködésről, az önálló tanulásról vagy a tanultak gyakorlatba ültetéséről.

Miért nem látszik, hogy megtérült volna a hazai vezetőkbe fektetett, sokmilliárdos vezetőképzési költség? Miért számít üdítő kivételnek a felkészült, szakszerűen dolgozó menedzser? Mert a 80 százalék tanulási aktivitása elenyésző volt. Hiányzott a szándék, a motiváció, a cselekvés. Sokféle oka lehet ennek: a túlzott magabiztosságtól a hiányzó magabiztosság túlkompenzálásán át a szimpla igénytelenségig, és az utánkövetés nélküli, egyszeri világmegváltást ígérő képzési programokig bármi.

Amikor a Bélás e-könyvem elérte az 50 ezres letöltési példányszámot idén tavasszal, összedugtuk a fejünket a Menedzsmentoros kollégáimmal, hogy miként ünnepelhetnénk ezt meg közösen. Amikor az olyasféle jó ötleteket elvetettük, hogy koronázzanak királlyá a Duna jegén, arra jutottunk, hogy ünneplés gyanánt eljuttathatnánk a ManageMentor appot ajándékba olyan, nagy társadalmi hatású civil szervezeteknek, akik ezt sosem vennék meg, de ahol már jelentősebb létszámú vezető munkáját tudná támogatni. Az app értékét valószínűleg jól mutatja a nemzetközi cégeknél felépült referencialistánk. Rövidre zárva a hosszú sztorit, minden lelkesedésünk ellenére nem sikerült egyetlen megcélzott szervezetnél sem bevezetni, mert egyszerűen nem volt arra motiváció, hogy rendesen megnézzék, átgondolják, és hagyjanak bennünket segíteni. Csalódottak voltunk, az 50 ezret nem ünnepeltük meg sehogy, még egy facebook postot se tettem ki róla, elveszett a momentum.

Jó hír mindez a 20 százaléknak, mert a versenyelőnyüket még jó hosszasan meg fogják tartani. Még jobb hír a felső 5 százaléknak, mert a többség a bokájuk magasságában fókázik, amíg ők zsákolni igyekeznek a palánk előtt. Rossz hír a szélesebb közösségnek, a társadalomnak, mert a vezetők legalább kétharmadának eszében sincs kupálódni.

Én abban hiszek, szoktam is szajkózni, hogy mindenkiből lehet jobb vezető, mint amilyen most. Függetlenül attól, mennyire rátermett alapból. Ez kizárólag szándék kérdése. Mi a vállalatoknál zajló Tudatos Vezetés programokat úgy hirdetjük meg a célcsoport felé, hogy a jelentkezés önkéntes, nem kötelező, nincs beutalás. Már ezzel az apró körülménnyel elérjük, hogy a tanulócsoportokban az aktivitás lényegesen egyenletesebben oszlik el, és a többség sokkal közelebb van a legaktívabbakhoz, mint a szokványos, negatív kitevőjű hatványfüggvény szerinti eloszlásnál (figyelem, szó sincs itt haranggörbéről, “normál” eloszlásról!).

Aki eddig elolvasta, az most megkapja a választ a címben feltett kérdésre. A No.1 akadály az akarat, a belső motiváció, a cselekvési hajtóerő hiánya.

1 megjegyzés: