2018. február 25., vasárnap

A vezetés a világ legegyszerűbb dolga

A napokban egyik kedvenc kortárs gondolkodóm, Böjte Csaba szerzetes, a gyermekotthonokat üzemeltető Dévai Szent Ferenc Alapítvány életre hívója és vezetője szokása szerint fontos gondolatokat osztott meg Az apák szerepe című előadás-sorozaton. Szerinte “a gyereknevelés a világ legegyszerűbb dolga, mindössze három dolog szükséges hozzá: informálás, motiválás és a feltétlen szeretet”. Mint általában, most is azon kezdtem el töprengeni, vajon mennyire igaz ez a mondat a vezetésre, akkor is, ha a felnőttek esetében már nem nevelésről beszélünk. Olyan érzésem volt, hogy a kis méretű emberi lényeknél alkalmazott alapelvek valószínűleg a nagy méretű emberi lények esetében is megállják a helyüket.


Először az jutott eszembe, hogy az informálásra, a motiválásra és a szeretetre is készítek egy-egy listát a kapcsolódó vezetői gyakorlatokkal, de aztán rájöttem, hogy számos átfedés van közöttük. Például az információmegosztás és a tanítás egyben motiváló is, de az osztatlan figyelem, mint ajándék is egyszerre fejezi ki a tiszteletet vagy szeretetet, és szolgál motivációs eszközként. Azokra az emberekre, akik tényleg fontosak számunkra, általában szeretettel gondolunk, arra érdemesnek, hogy megosszuk velük tudásunkat, információinkat, és nem szarjuk le őket magasról, hanem igyekszünk terelgetni pozitív irányba. Bizonyára sokan rájöttek már, hogy az utasítgatás vagy a felülről okoskodás helyett ez utóbbira a motiválás, sőt leginkább a meglévő belső motiváció felszínre hozása szokott beválni.

Ha számít nekünk valaki, akkor

  • nem sajnálunk időt szánni rá
  • igyekszünk képbe hozni az őt érintő vagy érdeklő fontos információkkal kapcsolatban
  • biztonságot adunk neki azáltal, hogy beszélünk neki a jövőről és az elképzeléseinkről, így tudja, mire számíthat
  • meghallgatjuk a gondolatait, érzéseit
  • bevonjuk az őt érintő döntésekbe, amikor csak lehet
  • vesszük a fáradságot és elmagyarázzuk neki a miérteket, az összefüggéseket
  • rábízunk dolgokat, hogy önállóan végezze, sőt, találja ki a megoldásokat
  • ha még nem megy önállóan, akkor odaállunk mellé, segítjük
  • türelemmel viseltetünk iránta
  • tanítjuk, ismereteket adunk át neki
  • tudatjuk vele, hogy hiszünk a képességeiben, akkor is, ha ő még nem
  • követjük, hogyan halad
  • megerősítjük abban, ami jól megy
  • beszélgetünk arról, hogyan lehetne még jobban csinálni a dolgokat
  • megkérdezzük és megfigyeljük, mi fontos számára, mit preferál, mi hajtja
  • abban próbáljuk erősíteni, amihez van affinitása, tehetsége, lelkesedése
  • lehetőséget keresünk az adottságai kibontakoztatására
  • segítünk neki feloldani a belső és külső akadályokat
  • próbáljuk emelni a lécet, mert így lesz egyre többre képes
  • szembesítjük a valósággal, a tényekkel, és tükröt tartunk, amikor szükséges

Na 20 tételnél megállok, ebből talán látszik, hogy a gyereknevelésben és a felnőttek vezetésében is számos olyan eszközünk van, amivel kifejezhetjük szeretetünket, motiválhatjuk és informálhatjuk a ránk bízott személyeket. Igaza van Csaba testvérnek, felettébb egyszerű. Azt már nem állítanám, hogy egyben könnyű is.

Ez egy születésnapi bejegyzés volt, ma 8 éves a Tudatos Vezetés blog. Ha még nem olvastad, ajánlom figyelmedbe 4 db ingyenesen letölthető e-könyvemet (lásd a menüben).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.