Szükség van-e büntetésre?

– Igen. – vágta rá gondolkodás nélkül Cservenyák.

– Mi??? Hát nem arról papolsz itt évek óta, hogy az emberek önmotivációjára kell építeni? Meg hogy pozitív dolgokkal kell ösztönözni a kollégákat? Hogy figyeljünk oda a higiéniás tényezőkre meg a munkakörök gazdagítására? Most meg jössz itt ezzel az oldschool-os büntetés dumával! – háborodott fel joggal a rendszeres olvasó.

– Ha egy kicsit átfogalmazom ezt a büntetés dolgot, mindjárt érthetőbb lesz, mire gondolok. Van-e szükség arra, hogy az emberek betartsák a kereteket és a csoportnormákat? És arra, hogy az elvárásoknak megfeleljenek? Rendben van az úgy, hogy egyesek késhetnek, viselkedhetnek mások számára terhes módon, lógathatják a lábukat, míg a többiek alkalmazkodnak a szabályokhoz, normálisan viszonyulnak kollégáikhoz, és teljesítik az elvárásokat? És mi legyen szándékos károkozás vagy lopás esetén? Oké talán, ha nincsenek következmények? – okoskodott tovább.

– Jó-jó, ebben igazad lehet. Következményekre szükség van, különben igazságtalannak fogja érezni a többség, hogy néhány embernek mindent elnézel. De eddig azt állítottad, hogy nem kellene mindenféle büntetésekkel a félelem kultúráját kialakítani. – szembesítette Cservenyákot korábbi írásaival beszélgetőtársa.

– Szó sincs félelemkeltésről. Egyszerűen csak egyértelmű keretek vannak, visszajelzés, ha valaki nem tartja be őket, végül pedig a kiszámítható, fokozatosan erősödő következmények jönnek.

– Miféle következményekre gondolsz itt? – feszegette tovább a kérdést az olvasó.

– Elsőként, már az is egyfajta büntetés, ha az illetőnek akár a vezetőtől, akár a csoporttól negatív visszajelzéseket kell bezsebelnie, majd konkrét vállalásokat kell tennie arról, hogy miképpen fog változtatni működésén a jövőben. Természetesen egy beszélgetésből kiderülhet, hogy nem az illető a hunyó, valami más van a háttérben. Ekkor a büntetésről a problémamegoldásra kerül át a fókusz. Aztán, különösen ha teljesítménybeli problémákról van szó, a mozgó bér, a prémium vagy az előrelépés elmaradása már markánsabb üzenet. A szóbeli visszajelzéshez képest pedig már igen kemény jel, ha valaki írásbeli figyelmeztetést kap. Végül pedig, ha semmilyen próbálkozás nem vezet eredményre, az elválás a legkeményebb büntetés, amit egy munkahely adhat. – fejtette ki véleményét a blogger.

– Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy csakúgy, mint a kutyáknál, akiket egyébként nagyon szeretünk, néha muszáj belenyomni az emberek orrát is, ha a perzsaszőnyeg kellős közepére piszkítanak? – hüledezett az olvasó.

– Micsoda találó metafora! Nem akarsz te is írogatni? Hát igen, szerintem néha elkerülhetetlen. De közben minden, amit egyébként írtam az önmotivációról, a felelősségvállalásról, a pozitív ösztönzésről, továbbra is igaz. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nagy ritkán az orrára kell koppintani egyeseknek. – fejezte be az észosztást az elismert szakértő, majd gyorsan kiállította a számlát, legvastagabban fogó ceruzájával.